2012. február 25., szombat

A Barkas

Második nekifutás

Rozsdakupac Magazin első számában el olvashatsz mindent erről a szépségről....
Itt egy kis ízelítő, hogy kedvet kapjatok hozzá...


''Azok, akik gyakran járnak különböző retro és keleti autó találkozókra, bizonyára nem egyszer megcsodálhatták már Pócsi Pisti valamelyik Trabantját, melyek közül egyik sem éppen egy terepruhás, a környezetébe beleolvadó darab. A rikítóan világoszöld 601-es után következett egy 1963-as 600-as, amely a felkutatás után szintén nem eredeti állapotára lett helyreállítva, hiszen ahogy a boldog tulajdonos szokta mondani: „ha a hatvanas években lett volna tuning, az valahogy így nézett volna ki.”



Ha el olvastatok róla mindent, és elöntöt a birtoklási vágy, most magadévá teheted, ugyanis Eladó!
Ha már eladó sorba került, azt kívánom, hogy a következő tulaj legalább olyan szerető gazdája legyen, mint a megálmodója!

2012. február 20., hétfő

Accident


Délben mentem hazafelé és mindig elmegyek azon a kis utcán, ahol Dávid álltalában napközben parkolni szokott, és most nem a megszokott látvány tárult elém..
Éppen csak, hogy kész lett...
Ma pedig ez a lávány fogadott:
Dávidnak nem indult túl jól a reggele, de neki semmi baja nem lett. A sérülések javíthatók, és ahogy Dávidot ismerjük ezt még a javára fordítja a gépnek és valami ujjal rukkol elő. Kitartás Dávid!
Vigyázzon mindenki a jeges úton!!!